A műsor címe 2011. januárjában Kemény kötésre változott, mert figyelmeztettek bennünket, hogy az addig használt cím hasonlatos egy másik rádióban régóta hallható műsor címéhez.
Ez a műsor egy-egy könyvről többet szeretne megmutatni Önnek kedves Hallgató, mint ami ajánlás a fülszövegekben lenni szokott.
A műsorban beszélgetéseket hallhatnak szerzőkkel, fordítókkal, szerkesztőkkel a könyv keletkezésének történetéről, saját élményükről a művel való találkozáskor.
Vállalt célom, hogy érdeklődést keltsek e kötetek iránt. Igyekszem nagyon színessé tenni a kínálatot, így bekerülhetnek olyan könyvek is, amik nekem is meglepetést okoztak. De lehetséges, hogy Önnek kedves hallgató, eddig e műfaj vagy szerző elkerülte a figyelmét.
Egy-egy alkalommal 3-4 könyvről esik szó, amiknek a témája, stílusa nagyon is eltérő. Mégis találtam valami közöset bennük. És ez a művek tárgya, vagy az én asszocációm.
Ha kedve van játszani és megnyerni a szóban forgó könyvet, akkor csak helyesen kell válaszolnia a feltett kérdésemre és eséllyel indul a nyereményért.
A megfejtéseket a kemenykotes@civilradio.hu címre várom. Ugyanide írhat is nekem, de a műsor topikjában is megkapom üzenetét.
Találkozzunk kéthetente vasárnap este 7 órától! Én ott leszek.
Adásaink 2016-ban:
január 24. Csalódás
A műsorban Ian McEwan: Mézesmadzag - Scolar Könyvkiadó; Sjón: A cethal gyomrában - MAgvető Köynvkaidó; Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink - Európa Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
január 10. - Összezuhanás
A műsorban Nathan Filer: A zuhanás sokkja - Scolar Könyvkiadó; Leon Uris: A királynő törvényszéke - Partvonal Kiadó; Roman Szencsin: A Jeltisev család - Európa Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
Adásaink 2015-ben:
december 27. - Szórakozás
A műsorban Nemere István: Őrült regény - Athenaeum Kiadó; Ioana Parvulescu: Az élet pénteken kezdőddik - Typotex Kiadó; René Barjavel: A nagy titok - Athenaeum Kiadó; Sascha Arango: Az igazság és más hazugságok - Libri Kiadó könyveit mutattuk be.
december 13. - Karácsony
A műsorban Cecillie Enger: Anyám ajándékai - Typotex Könyvkiadó; Patti Digh: Most élsz. Kézikönyv a boldogabb, tudatosabb és teljesebb élethez - Alexandra Könyvkiadó; Az emberiség története. 22000 év - 1000 tárgy - Corvina Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
november 29. - Összekapaszkodva
A műsorban Hartay Csaba: Nem boci! Tejbe aprított irodalom - Athenaeum Kiadó; Kollár-Klemencz László: Miért távolodnak a dolgok? - Magvető Könyvkiadó; Szívemhez szorítom c. könyv és Rájátszás c. CD - Magvető Könyvkiadó és Kultúrkombinát közös kiadása mutattuk be.
november 15. - Akik nem adják fel
A műsorban Kate Moss: Fellegvár - Partvonak Kiadó; Gárdos Péter: Hajnali láz - Libri Könyvkiadó; Franz Werfel: Muszaga Dagh negyven napja - Partvonal Kiadó könyveit mutattuk be.
november 1. _Kívűlről-belülről
A műsorban Emil Hakl: Szülőkről és gyermekekről - Typotex Kiadó; Eugen Ruge: Cabo de Gata - Európa Kiadó; Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza. Írások melegekről, melegségről - Magvető Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
október 4. - Különleges szakácskönyvek
A műsorban Konyhaszótár, Alexandre Dumas szakácskönyve - Corvina Kiadó; Babiczky-Pfiliegel Dóra: Ép testben 2 lélek, Problémamegoldó ltelek és ötletek a teherbeeséstől a szoptatásig - Athenaeum Könyvkiadó; Sacher szakácskönyv, osztrák konyhaművészet - Corvina Kiadó; Légrádi Ildikó: Szerelemkonyha, Afrodiziákum a konyhában, ízek és színek az életünkben; Athenaeum Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
szeptember 20. - Történelem
A műsorban Biró Szabolcs: Anjouk - Liliom és vér - Athenaeum Könyvkiadó; Pierre Lemaitre: Viszontlátásra odafönt - Park Könyvkiadó; Király Erzsébet: Kedves Naplóm! - Egy munkásasszony emlékei - Corvina Kiadó könyveit mutattuk be.
szeptember 6. - Sötét oldal
A műsorban Marc Pastor: Barcelona árnyai - Libri könyvkiadó; Arne Dahl: Rossz vér - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be.
augusztus 23. - Erős érzelmek
A műsorban Etgar Keret: Boldog boldogultak - Libri Könyvkiadó; Janne Teller: Minden - Scolar Kiadó; Szabó T. Anna Kyoko: Senki madara - Magvető-Vivandra Kiadó könyveit mutattuk be.
augusztus 9. - Válaszok helyzetekre
A műsorban Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban - Magvető Könyvkiadó; Jennifer Clement: Elveszett lányok országa - Libri Köynvkiadó; Randall Munroe: Mi lenne, ha? - Athenaeum Kiadó könyveit mutattuk be.
július 26. - Női regény
a műsorban Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon - Alexandra Könyvkiadó; Kate Morton: Titkok őrzője - Cartaphilus Könyvkiadó; Robert Galbraith: A selyemhernyó - Gabó Kiadó könyveit mutattuk be.
július 12. - Mivé leszünk
A műsorban Pataki Éva: ...és megint nagymama. továbbfejlődésiregény - Athenaeumm Kiadó; Toroczkay András: Búcsú Éhestől - Magvető Könyvkiadó; Per Petterson: Megtagadom - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be.
június 28. - Gazdasági bestseller
A műsorban Thomas Piketty: A tőke a 21. században - Kossuth Könyvkiadó kötetét mutattuk be. Műsorvezető: Fehér József
június 14. - Történetek a múltból
A műsorban Szécsi Noémi: Kommuniata Monte Cristo - Európa; Katya Petrovszkaja: Talán Eszter - Magvető Könyvkiadó; Száraz Miklós György: Lovak a ködben - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be.
május 31. - Ezek a pasik!
a műsorban Peter Stjenström: A világ legjobb könyve - Athenaeum Kiadó; Nicolas Barreau: Álmaim asszonya - Park Könyvkiadó; John O'Farell: A férj, aki elfelejtette a feleségét - Cartaphilus Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
május 17. - Útelágazás
A műsorban Tom Rob Smith: A 44. gyermek - Gabo Könyvkiadó; Ignacy Karpowicz: Égiek és földiek - Typotex Kiadó; Michelle Cohen Corasanti: A mandulafa - Európa Könyvkiadó köteteit mutattuk be.
május 3. - Embernek maradni
A műsorban Dimitri Glukhovsky: Futu.re - Európa Könyvkiadó; Nyáry Krisztián: Igazi hősök. 33 magyar - Corvina Kiadó; Závada Pál: Természetes fény - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
április 19. - Foggal-körömmel
A műsorban Samuel Bjork: Magányos utazó - Athenaeum Kiadó; Cserna-Szabó András: Veszett paradicsom - Magvető Kiadó; Erlend Loe: Fvonk - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be.
április 5. - Van választás?
A műsorban Gregoire Delacourt: Vágyaim listája - Park Könyvkiadó; Rachel Urquhart: A látnok - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be.
március 22. - Mesék és hősök
A műsorban Meseterápia a gyakorlatban. A Metamorphoses mesterápia alkalmazása. Szerkesztette: Boldizsár Ildikó - Magvető Kiadó; Mese boldog öregekről. Válogatta, szerkesztette és az előszót írta: Boldizsár Ildikó - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
február 8. - Árnyak
Nicolas Barreau: A nő mosolya - Park Könyvkiadó; Kolozsi László: A farkas gyomrában - Athenaeum Kiadó; Térey János: Átkelés Budapesten - Libri Kiadó könyveit mutattuk be.
január 25. - Gyerekemberek
a műsorban Kőrösi Zoltán: Szívlekvár - Libri Kiadó; Dragomán György: Máglya - Magvető Könyvkiadó; Nyíri János: Madárország - Corvina Kiadó könyveit mutattuk be.
január 11. - Titkok2
A műsorban Benedikty Béla: Menon Club. Teleki-merénylet - Athenaeum Könyvkiadó; Anna Gavalda: édes életünk - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
Adásaink 2014-ben:
december 28. - Hangoskönyv
Karinthy Frigyes: A hóember és a kályha - Rudolf Péter előadásában; Grimm: A suszter manói - Für Anikó előadásában; Csukás István: Benzinszívó szúnyog - Pogány Judit előadásában; Karinthy Frigyes: Karácsonyi szám - Rudolf Péter előadásában; Slawomir Mrozek: A ponty - Mácsai Pál előadásában; T.S. Eliot: Dal a jégpacsokról - Mácsai Pál előadásában; Kormos István: Vackor és a hó - Hernádi Judit előadásában; Örkény István: "Torschlusspanik" - Mácsai Pál előadásában; Schäffer Erzsébet: Hóban - a szerző előadásában.
december 14. - Hírnév
A műsorban Émil Ajar: Salamon király szorong - Park Könyvkiadó; Kertész Imre: A végső kocsma - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
november 30. - Világok
A műsorban Totth Benedek: Holtverseny - Magvető Kiadó; Jaume Cabre: Én vétkem - Libri Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
november 16. - Merre tartunk?
A műsorban Florian Illes: 1913 Az évszázad nyara - Park Könyvkiadó; Mario Vargas Llosa: A látványcivilizáció - Európa Könyvkiadó; Morgan Sportes: Mindent azonnal - Park Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
november 2. - Fejlődés
A műsorban Vivien Shotwell: Mozart múzsája - Athenaeum Kiadó; Vámos Miklós: Sánta kutya - Európa Könyvkiadó; Kurt Vonnegut: Áldja meg az Isten Mr. Rosewater - Helikon Kiadó könyveit mutattuk be.
október 19. - Oroszország
A műsorban Anna Arutunyan: A Putyin varázs - Európa Kiadó; Gereben Ágnes: Posztszovjet forgatókönyvek - Helikon Könyvkiadó; Marina Sztyepnova: Lazar asszonyai - Európa Kiadó könyveit mutattuk be.
október 5. - Amerikából jöttünk
A műsorban Daniel Keyes: Jóslatok az őrültek házából - Alexandra Kiadó; Szegedy-Maszák Marianne: Csókolom a kezét - Libri Kiadó; Tom Wolfe: Vérzivatar - Athenaeum Kiadó könyveit mutattuk be.
szeptember 21. - Küzdelem
A műsorban Boris Vian: Ki érti a csajokat? - Chartapilus Kiadó; Mark Helprin: Téli mese - Libri Kiadó; Herbjorg Wassmo: Dina vagyok - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be.
július 13. - Hazugságok
A műsorban Jennifer McVeigh: Afrikai akác - Alexandra Könyvkiadó; Sofi Oksanen: Mikor eltüntek a galambok - Scolar Kiadó; Csányi Vilmos: A sértett - Libri Kiadó könyveit mutattuk be.
június 29. - Történetek a javából
A műsorban Alena Jezkova: Prágai legendák - Móra Könyvkiadó; Váradi András: Haydan és most - Kalligram Kiadó; Joanna Bator: Homokfelhő - Magvető Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
június 15. - Hatással lenni
A műsorban Charles FitzRoy: A szultán Isztambulja napi öt kurusból - Scolar Kiadó; Ljudmila Ulickaja: Örökbecsű limlom - Magvető Könyvkiadó; Lucía Puenzo: A német doktor - Európa Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
június 1. - Győzelem
A műsorban Roberto Saviano: Zéró, zéró, zéró. A világot felforgató kokain nyomában - Partvonal Kiadó; Massimo Gramellini: Álmodj szépeket - Park Könyvkiadó; Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái - Scolar Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
május 18. Szokatlan
A műsorban Daniel Pennac: Testnapló - Magvető Könyvkiadó; Jonas Jonasson: Az analfabéta, aki tudott számolni - Athenaeum Kiadó könyveit mutattuk be.
május 4. - A múlt visszaszól
Jodi Picoult: Vezeklés - Athenaeum Könyvkiadó; Hallgrimur Helgason: A nő 1000 fokon - Scolar Könyvkiadó; Szilasi László: A harmadik híd - Magvető Kiadó könyveit muattuk be.
április 20. Normalitás
A műsorban Goce Smilevski: Freud húga - Libri Kiadó; Jiri Weil: Mendelssohn a tetőn - Parki Könyvkiadó; Anna Funder: Amivé lettünk - Európa Könyvkiadó könyveit mutattuk be. Dr. Frank Tibor egyetemi tanár, történész korszakelemzésével.
április 6. - Barátság
A műsorban Monika Peetz: Keddi nők - Park Könyvkiadó; Cecelia Ahern: Életed regénye - Athenaeum Kiadó; Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám - Park Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
március 23. - Diktatúrák
A műsorban Mesterházi Lajos: Farsang - Argumentum Kiadó; Benedek Szabolcs: Focialista forradalom - Libri Könyvkiadó; Mikal Hem: Kezdő diktátorok kézikönyve - Typotex Kiadó könyveit mutattuk be.
március 9. - Emberül
A műsorban Lackfi János: Milyenek MÉG a magyarok? Ínyenceknek - Helikon Könyvkiadó; Parti Nagy Lajos: Mi történt, avagy sem - Magvető Könyvkiadó; Tomas Zmeskal: Ékírásos szerelmeslevél - Typotex Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
február 23. - Vágyakozás
A műsorban Bruck András: Elárult szavak - Scolar Könyvkiadó; Tuomas Kyrö: A koldus és a nyúl - Magvető Könyvkiadó; Herta Müller: Fácán az ember, semmi több - Carthapilus Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
február 9. - Titkok
A műsorban Ben Macintyre: A vagdalthús hadművelet - Alexandra Kiadó; Ugron Zsolna: Erdélyi menyegző - Libri Kiadó; Pataki Éva-Vajda Anikó: Hamlet halott - Athenaeum Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
január 26. - Tegnap
A műsorban Bereményi Géza: Vadnai Bébi - Magvető Könyvkiadó; Judit Schalansky: Darwinregény - Typotex Könyvkiadó; Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában - Libri Kiadó könyveit mutattuk be.
január 12. - Idegenül
A műsorban Székely Csaba: Bányavilág. drámatrilógia - Magvető Könyvkiadó; Csabai László: Szinbád Szibériában - Magvető Könyvkiadó; Kun Árpád: Boldog észak. Aimé Billion mesél - Magvető Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
Adásaink 2013-ban:
december 29. - Mesék
A műsorban M.Kácsor Zoltán-Szigeti András: Egyes markoló. a Garázs bagázs sorozatból - Scolar Kiadó; M.Kácsor Zoltán-Szigeti András: Taknyos traktor. a Garázs bagázs sorozatból - Scolar Kiadó; Erwin Moser: Az egércirkusz. Mesék őszi és téli estékre - Manó könyvek; Bosnyák Viktória: Télen nyáron Karácsony. a Puszedli és Habcsók sorozatból - Kolibri Kiadó; Turbuly Lilla: Talált szív - Manó könyvek; Kalas Zsuzsa: Szeretet tolvajok - Kolibri Kiadó; Magyari Andrea: Átjáró Másvárosba - Kolibri kiadó; Hozleiter Fanny, Mosolyka: Te döntesz - Libri Kiadó könyveiből olvastunk fel részleteket.
december 15. - Személyiségek
A műsorban Hahner Péter: A nemlétező rejtély. 15 kérdés és válasz a Kennedy gyilkosságról - Panem Kft.; Bánó András: Észbontó élet. Kövesdy Pál regényes története - Scolar Kiadó; Csáki Judit: Alföldi színháza. Öt nemzeti év. - Libri Kiadó könyveit mutattuk be.
december 1. - Hányféleképpen szeretünk
A műsorban Giorgio Pressburger: A fehér közök törvénye - Európa Könyvkiadó; Robert Williams: Like és Jon - Scolar Kiadó; Csányi Vilmos: A tökéletesség illata - Libri Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
november 17. - Kelet-Ázsia
A műsorban Ferber Katalin: Japán. a Mindenki szellemi kalauza c. sorozatból. - Jószöveg Műhely Kiadó; Peter Hessler: Kína országútjain. Az újjászülető birodalom hétköznapjai - Park Könyvkiadó könyveit muattuk be.
november 3. - Különös kapcsolatok
A műsorban Stefano Benni: Gyorslábú Achille - Scolar Kiadó; Gerbrand Bakker: Az iker - Magvető Könyvkiadó; Diego Marani: Új finn nyelvtan - Park Könyvkiadó könyveit mutattuk be
október 20. - Kötődés
A műsorban Hal Vaughan: Egy ágyban az ellenséggel. Coco Chanel titkos háborúja - Európa Könyvkiadó; Michael Kumpfmüller: Az élet gyönyörűsége - Libri Könyvkiadó; Julian Barnes: Felfelé folyik, hátrafelé lejt - Partvonal Kiadó könyveit mutattuk be.
október 6. - Portrék
A műsorban Barta András és Dés Mihály előző heti beszélgetésének bővített változata, önvallomása hallható
szeptember 22. - Ez a hazánk
A műsorban Somogyi Zoltán: Ránc az alsónadrágban, avagy Silvia Oath és a 4/7/12/1-es strukturális alap - Alexandra Kiadó; Barta András: Magyarország=anyád - Libri Kiadó; Dés Mihály: Pesti barokk - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
szeptember 8. - Skandináv krimi 2.
A műsorban Kristina Ohlsson: Mostohák és Elnémítva - Animus Kiadó; Jo Nesbo: Kísértet - Animus Kiadó könyveit mutattuk be.
augusztus 25. - Erotikus irodalom
A műsorban Emanuelle Arson: Emanuelle 1-2 - Partvonal Kiadó; LakatosLevente: Bomlás - Ulpius Ház Könyvkiadó; J. Kenner: Forró rabság - Athenauem Kiadó; Szepesi Nikolett: Én, a szexmániás - Ulpius Ház Könyvkiadó könyveiről beszélgettünk.
július 28. - Családitörténetek
Gabi Gleichmann: A halhatatlanság elixirje - Athenaeum Könyvkiadó; Philippe Blasband: Rabinovich album - Köncöl Kiadó; Jože Hradil: Képek arc nélkül - Európa Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
július 14. - "Most múlik pontosan..."
A műsorban Karinthy Márton: Ördöggörcs. Utazás Karinthyába 1-2. - Ulpius-ház Könyvkiadó; Cserna-Szabó András: Szíved helyén épül már a halálcsillag - Magvető Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
június 30. - Örvény
A műsorban F.Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby - Európa Könyvkiadó; David Grossman: A világ végére - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be.
június 16. - Fejlődéstörténet
A műsorban Michel Folco: Adolf Hitler sanyarú ifjúsága - AbOvo Kiadó; Benjamin Hale: Bruno Littlemore fejlődéstörténete - Magvető Könyvkiadó; Romain Gary: A virradat igérete - Park Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
május 19. - Megérteni önmagunkat
A műsorban Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt. A szenvedély regénye - Park Könyvkiadó; Philip Zimbardo: A Lucifer-hatás. Hogyan és miért válnak jó emberek gonosszá? - AbOvo Kiadó könyveit mutattuk be.
május 5. - Kötéltánc
A műsorban Yann Martel: Beatrice és Vergilius - Chartaphilus Könyvkiadó; Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág - Magvető Könyvkiadó; Jonathan Franzen: Javítások - Európa Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
április 21. - Gyökerek
A műsorban Kováts Judit: Megtagadva - Magvető Könyvkiadó; Jean Marttern: Tejjel mézzel - Magvető Köynvkiadó; Bán Zsófia: Amikor még csak az állatok éltek - Magvető Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
április 7. - Mi belgák
A műsorban Gantner Ádám: Siksze - Konkrét Könyvek Kiadó; Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége - Cartaphilus Könyvkiadó; Erős Ferenc: Szagundelli csodái - Jószöveg Műhely könyveit mutattuk be.
március 24. - Totalitárius
A műsorban Peter Terrin: Az őr - Göncöl Kiadó; Vaszilij Grosszman: Élet és sors - Európa Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
március 10. - Magyar krimik
A műsorban Kolozsi László: Mi van a reverenda alatt? - Jószöveg Műhely Kiadó; Réti László: Kaméleon - Ulpius Ház Könyvkiadó; Tarjányi Péter és Dosek Rita: A pápa emberei - Libri Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
február 24. - Bujaság
A műsorban Giulio Giorello: Bujaság - Typotex Kiadó; Erlend Loe: Vegyesbolti csendes napok - Scolar Kiadó; Katarina Mazetti: Családi sírbolt - Park Kiadó; Sofi Oksanen: Sztálin tehenei - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be.
február 10. - A hely
A műsorban Erin Morgenstern: Éjszakai církusz - Libri Kiadó; Mariam Petroszjan: Abban a házban - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
január 27. - Film
A műsorban Antonio Mendez-Matt Baglio: Az Argo-akció, avagy hogyan hajtotta végre a CIA és Hollywood a történelem legelképesztőbb mentőakcióját - Partvonal Kiadó; Margaret Mazzantini: Újjászületés - Cartaphilus Kiadó könyveit mutattuk be.
január 13. - "Nem mese ez gyermek"
A műsorban Jean M. Auel: A mamutvadászok I.-II. a Föld gyermekei ciklus 3 része - Ulpius Ház; Kőkorszaki küldetés, Vezesd a törzsedet mamutvadászatra - Offficina Kiadó Junior sorozat könyveit mutattuk be.
Adásaink 2012-ben:
december 30. - Másnap
A műsorban Cserna-Szabó András- Darida Benedek: Nagymacskajajkönyv avagy süssünk-főzzünk másnaposan - Magvető Kiadó könyvét mutattuk be.
december 16. - Ünnepi asztal
A műsorban Illés Andrea-Repka Noémi: Csizma az asztalon. Főzés olasz módra régióról régióra - Scolar Kiadó; Hegyi Barbara: Abraka babra. Monológok a konyhámból - Park Kiadó; Rubin Eszter: Barhesz - Ulpius Ház könyveit mutattuk be.
december 2. - Ötven év felett
A műsorban Alfons Vansteenwegen: Sokévnyi együttlét után. Hogyan élhetünk boldog párkapcsolatban ötven év felett? - Ursus Libris Kiadó; Pataki Éva: Nőből is megárt a nagymama. Fejlődésregény - Athenaeum Kiadó könyveit mutattuk be.
november 18. - Családi örökség
A műsorban Gärtner-Kertész Tibor: Nagyapám fegyvert rejteget - Scolar Kiadó; Melinda Nadj Abonji: Galambok röppennek föl - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
november 4. - Akár így is...
A műsorban Börcsök Mária: Szakadozó mítoszok - Kossuth Könyvkiadó; Hédi Kaddour: Waltenberg - Göncöl Kiadó könyveit muattuk be.
október 21. - Erdély
A műsorban gróf Bánffy Miklós: Erdélyi történet I. Megszámláltattál... Erdélyi történet II. És hijjával találtattál... Erdélyi történet III. Darabokra szaggattatol... - Helikon Kiadó könyveit mutattuk be.
szeptember 23. - Sztárok, élettörténetek
A műsorban Kimberly Potts: George Cloony. Az utolsó filmcsillag - Jaffa Kiadó; Szabó Győző: Toxikoma. Tíz év drogvallomásai - Libri Kiadó; Jürgen Neffe: Albert Einstein igaz története - Typotex Kiadó könyveit mutattuk be.
szeptember 9. - Budapest
A műsorban Vathy Zsuzsa: Columbo autója - Helikon Kiadó; Ungváry Krisztián-Tabajdi Gábor: Budapest a diktatúrák árnyékában. Titkos helyszínek, szimbolikus terek és emlékhelyek - Jaffa Kiadó; Török András: Budapest könyv, avagy Simplicissimus szerint a világ - Park Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
augusztus 26. - Rendszerek
A műsorban Theresa Révay: A hársak felett az ég - Athenaeum Kiadó; Jurij Poljakov: Gödölye tejben - Helikon Kiadó; Saul Bellow: Sammler bolygója c. könyveket mutattuk be.
augusztus 12. - Kriminek látszó könyvek
A műsorban Ruth Rendell: Lopott élet - Partvonal Kiadó; Karin Fossum: Aki mást szeret - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be.
július 29. - Különös történetek
A műsorban Carbonaro éjszakái - Ulpius Ház; Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől - Park Könyvkiadó; Nicole Krauss: A nagy palota - Magvető Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
július 15. - Nőként élni
A műsorban Lovas Nagy Anna: Verazélet - Noran Könyvesház; Katarzyna Miller-Monika Pawluczuk: Nőnek lenni és nem bedilizni - Athenaeum Kiadó; Sofi Oksanen: Baby Jane - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be.
július 1. - Rák
A műsorban T. Colin Campbell, PhD-Thomas Cambell II.: Kina-tanulmány. Megdöbbentő felismerések a táplálkozással, az egészség és az egészséges testsúly megőrzésével kapcsolatban - Park Könyvkiadó; David Servan-Schreiber: A rák ellen. Egy új életmód - Park Könyvkiadó; David Servan-Schreiber: Búcsúzni többször is lehet. Életről, halálról, gyógyulásról - Park Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
Hosszabb interjú a Kína-tanulmányról
június 17. - Gyerek- és ifjúsági könyvek
A műsorban Stian Holle: Garmann nyaral - Scolar Kiadó; Máté Angi: Kapitány és Narancshal; Darvasi László: Pálcika ha elindul, akkor aztán zsupsz; Szabó T. Anna: Tatoktatok; Ljudmila Ulickaja: Történetek gyerekekről és felnőttekről - Magvető Kiadó; Wolgang Herrndorf: Csikk - Scolar Kiadó könyveket mutattuk be.
június 3. - Dokik
A műsorban Abraham Verghese: Könnyek kapuja - Athenaeum Kiadó; Völgyi Péterné dr. Reich Márta - dr. Balogh Tamás: A Titanic árnéykában. Egy magyar orvos élete - Delta Vision Kiadó; Szeghalmi Lőrincz: Levelek az árnyékvilágból - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
május 20. - Megrázó
A műsorban Per Petterson: Átkozom az idő folyamát - Scolar Kiadó; Jefroszinyija Kersznovszkaja: Mennyit ér egy ember? - Mérték Kiadó könyveit mutattuk be.
május 6. - O tempora, o mores
A műsorban Janne Teller: Ha háború lenne nálunk - Scolar Kiadó; Fehér Béla: Kossuthkifli. hazafias kalandregény - Magvető Kiadó; Ungvári Tamás: A felejtés enciklopédiája - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be.
április 22. - "Éltem- és ebbe más is belehalt már"
A műsorban Raymond Carver: Katedrális - Magvető Kiadó; Linn Ullmann: Stella zuhanása - Scolar Kiadó; Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek. erdélyi történet - Libri Kiadó könyveit mutattuk be.
április 8. - Karrier
Winkler Nóra: Csillagtúra - Libri Kiadó; Erik Orsenna: Irány India! - AbOvo Kiadó; Angela Carter: Esték a cirkuszban - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
március 25. - Életfilozófiák
Mark Hollingsworth & Stewart Lansley: Londongrad - Partvonal Kiadó; Janne Teller: Semmi - Scolar Kiadó; Jonas Jonasson: A százéves férfi, aki kimászott az ablakon és eltünt - Athenaeum Kiadó könyveit mutattuk be.
március 11. - Diktatúrák
Julie Orringer: Láthatatlan híd - Libri Kiadó; Andrei Makine: A francia hagyaték - AbOvo Kiadó; Ljudmila Ulickaja: Imágó - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
január 29. - Háború
Kondor Vilmos: Budapest romokban - Agave Kiadó; Somerset Maugham: A legsötétebb óra - Partvonal Kiadó; Jered Daimond: Háborúk, járványok, technikák. A társadalmak fátumai - Typotex Kiadó könyveit mutattuk be.
január 15. - Életek
A műsorban Aron Ralston: 126 óra a kanyon fogságában - Chartaphilus Kiadó; Bodor Ádám: Verhovina madarai. Változatok végnapokra - Magvető Kiadó; Agota Kristof: Trilgia. A nagy füzet. A bizonyíték, A harmadik hazugság - Chartaphilus Kiadó könyveit mutattuk be.
Adásaink 2011-ben
december 18. - Rögeszméink
A műsorban Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról - Magvető Kiadó; Erlend Leo: Doppler - Scolar Kiadó; Spiró György: Kémjelentés - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
december 4. - Kapcsolat
A műsorban Hans Keilson:Keserédes komédia - Partvonal Kiadó; Robert Walser: Jakob von Gunten - Scolar KIadó; Sue Johnson: Ölelj át! Beszélgetések az életre szóló szerelem lehetőségeiről - Park Kiadó könyveit mutattuk be.
november 20. - Történelmi legendák
A műsorban Paul Sussman: Oázis. A Zanzura titka - Partvonal KIadó; Stevan Saylor: Birodalom - Agave Kiadó; Magánélet a Napkirály korában. Mindennapi történelem sorozat - Corvina Kiadó könyveit mutattuk be.
november 6. - Oralhistory
A műsorban Joanna Bator: Homokhegy - Magvető Kiadó; Sofia Oksana: Tisztogatás - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be.
október 23. - Titok
A műsorban Werner Stiller: Az ügynök - Nyitott Könyvműhely; Kati Marton: Halál Jeruzsálemben - Corvina Kiadó; Alan Hollinghurst: A szépség vonala - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be.
október 9. - Nagyítás
A műsorban Zsámboki Mária: Tűnő árnyékom közepében - Magvető Kiadóó; Rakovszky Zsuzsa: VS - Magvető Kiadó; és Dasa Drndic: Leica formátum - Nyitott könyvműhely könyveit mutattuk be.
szeptember 25. - Klasszikus
A műsorban Georges Simenon: Maigret nyaralni megy - Agave Kiadó; Ross King: Michelangelo és a Sixtus-kápolna. A híres freskó születése - Park Könyvkiadó; John David California: Rozshegyező. Avagy a zabhegyezés vége - Partvonal Kiadó könyveit mutattuk be.
augusztus 28. - Önismeret, önazonosság
A műsorban Kembe Sorel-Arthur: Gulyásleves négercsókkal - Nyitott Könyvműhely; Agatha Christie (Mary Wesmacott): Távol telt tőled tavaszom - Partvonal Kiadó; Alice Munro: Mennyi boldogság! - Park Kiadó könyveit mutattuk be.
augusztus 14. - (élet)Választások
A műsorban Ferdinand von Schirach: Bűnös? - Partvonal Kiadó; Csányi Vilmos: Kisfiam Ikarosz. Kentaurregény - Kalligram Kiadó; Richard Yates: Húsvéti korzó - Partvonal Kiadó könyveit mutattuk be.
július 31. -Mese
A műsorban Jean M. Auel: A barlangi medve népe - Ulpius Ház; Steve Berry: A velencei árulás - Ulpius Ház; Pascal Marcier: Éjféli gyors Lisszabonba - Ulpius Ház könyveit mutattuk be.
július 17. - A szavak ereje
A műsorban Rosemary Sutcliff: A Sas - Alexandra Kiadó; Daniel Domscheit-Berg: Wikileaks a leleplezés. Hogyan működtettük a világ legveszélyesebb weboldalát - Nyitott Könyvműhely; David Kamp és David Lynch: Borsznobok szótára. A borászati szakismeretek nélkülözhetetlen lexikona - Athenaeum Kiadó könyveit mutattuk be.
július 3. - Összeesküvés
A műsorban Henning Mankell: A pekingi férfi - Mérték Kiadó; John le Carré: A mi emberünk - Agave Kiadó; Ri Honcshol: Déliek, északiak - Balassi Kiadó könyveit mutattuk be.
június 19. - Női próza
A műsorban Olja Savicevic Ivancevic: Lehet, hogy novella - Nyitott Könyvműhely; Terézia Mora: Az egyetlen ember a kontinensen - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
június 5. - Mátrix
A műsorban Alan Glynn: Csúcshatás - Partvonal Kiadó; Jens Lapidus: Instant dohány. Bosszú. Hajrá. Hajsza - Park Kiadó; Michel Houellebecq: Térkép és a táj - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
május 22. - Kelet-európai abszurd
A műsorban Andrzej Stasiuk: Taksim - Magvető Kiadó; Bíró Yvette: Futó - Magvető Kiadó; György Péter: Apám helyett - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
május 8. - Sötét oldal
A műsorban Ma-Ling Lee: A legfiatalabb madám Kelly Kiadó; Shoko Tendo: Jakuzák holdja. Egy gengszter lányának visszaemlékezései - Nyitott Könyvműhely; Tim Davys: A halállista - Agave Kiadó könyveit mutattuk be.
április 24. - Ethosz
A műsorban Harlan Koben: Senkinek egy szót se! - Kelly Kiadó; Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz - Magvető Kiadó; Ilma Rakusa: Rengeteg tenger - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
április 10. - Felmenők
A műsorban Bacher Iván: Igazad van, Loncikám. "Alzsíri" levelek - AbOvo Kiadó; Dzsungel a szívben. Lányok és anyák antológiája, valamint A szív kutyája. Lányok és apák antológiája - Jaffa Kiadó; Ménes Attila: Hidegdauer - Jelenkor Kiadó könyveit mutattuk be.
március 27. - Tökéletesség
A műsorban Andrew Caldwell: Történelmi legendák utolsó vacsorája - Atheneum Kiadó; Heston Blumenthal: A tökéletesség nyomában. Klasszikus ételek újragondolva - Alexandra Kiadó; Gordon Ramsay: Játék a tűzzel - Alexandra Kiadó könyveit mutattuk be.
március 13. - Cartalight
A műsorban Justin Cronin: A szabadulás; Lars Kepler: A hipnotizőr; David Nicholls: Egy nap - A Cartapilus Kiadó Cartalight sorozatából mutattunk be könyveket
február 26. - Nagylátószög
A műsorban Isabel Losada: Hol vagytok férfiak? - Anima Kiadó; Térey János: Protokoll - regény versekben - Magvető Kiadó; András László: Egy medvekutató feljegyzései - Nyitott Könyvműhely könyveit mutattuk be.
február 13. - A NŐ
A műsorban Eva Menasse: Bocsánatos főbűnök - AbOvo Kiadó; Ljudmilla Ulickaja: Elsők és utolsók - Magvető Kiadó; Eva Ensler: A vagina monológok, Tökéletes testek, Érző lelkek - Nyitott Könyvműhely könyveit mutattuk be.
január 30. - Terápia
A műsorban Eliot Aronson: Életem és a szociálpszichológia - AbOvo Kiadó; Sladana Bukovac: Szellemmajom. Egy pszichiáter viszontagságai - Nyitott Könyvműhely; Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia - Park Kiadó könyveit mutattuk be.
január 16. - Ecce homo
A műsorban Harsányi Zsolt: Ecce homo. Munkácsy Mihály életének regénye - Alexandra Kiadó; Paul Ekman: Beszédes hazugságok. A megtévesztés árulkodó jelei a politikában, az üzletben és a házasságban - Kelly Kiadó; Mark Mieras: Többet ésszel. Minden, amit az agyunk tud, de mi nem tudjuk róla - Nyitott Könyvműhely könyveit mutattuk be.
Adásaink 2010-ben
december 19. - Líra szövegek
A műsorban Kukurelly Endre: Mennyit hibázok. te Úristen - Kalligram Kiadó; Gressai Ferdinánd: Csupasz oltalom - Magvető Kiadó; Borbély Szilárd: A testhez. Ódák és legendák - Kalligram Kiadó könyveit mutattuk be.
december 5. - Különleges pillanatok
A műsorban Anna Gavalda: Kis kiruccanás - Magvető Kiadó; Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre és A hetedik hullám - Park Könyvkiadó; Delphine Minoui: Nudzsúd vagyok, 10 éves, elvált asszony - Nyitott Könyvműhely könyveit mutattuk be.
november 21. - Magántörténelem
A műsorban Jü Hua: Testvérek - Magvető Kiadó; Huszár Tibor: Metszetek nyolc évtized magántörténelméből - Corvina Kiadó; Spiró György: Tavaszi tárlat - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
november 7. - Nevelődési regények
A műsorban Kiss Tibor Noé: Inkognitó - Alexandra Kiadó; Garaczi László: Arc és hátraarc (egy lemur vallomásai) - Magvető Kiadó; Salamon Pál: A Sorel-ház. Regényfolyam - Alexandra Kiadó könyveit mutattuk be.
október 24. - Keresd a Nőt!
A műsorban Marjane Satrapi: Asszonybeszéd - Nyitott Könyvműhely; Dr. Lelkes Zoltán - Singer Magdolna: Pénzről nőknek. Beszélgetések a nők anyagi és lelki felemelkedéséről - Jaffa Kiadó; Joe Quirk: Prűdek és paráznák - Park Kiadó könyveit mutattuk be.
október 10. - Jelentés a pokolból
A műsorban Boston Teran: Kegyetlen kötelék - Athenaeum Kiadó; Gilbert Sinoué: A pokolra szánt hajó - Park Könyvkiadó; Herta Müller: Lélegzethinta - Cartaphilus Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
szeptember 26. - Történelem alulnézetből
A műsorban Kalász Márton Berlin - Zárt övezet. Emlékezések - Holnap Kiadó; Larry Gonick: Képregényes világtörténet 1-2 - Nyitott könyvműhely; Poós Zoltán: Táskarádió. 50 év, ötven magyar sláger - Rózsavölgyi könyveit mutattuk be.
szeptember 12. - Történetek az énről
A műsorban Edith Templeton: A kék ég - Park Könyvkiadó; Andrei Makine: Az ismeretlen - AbOvo Kiadó; Szilasi László: Szentek hárfája - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
augusztus 29. - Világok
A műsorban Walter Kirn: Egek ura - Nyitott könyvműhely; Ian McEwan: Szombat - Ulpius Ház; Schein Gábor: Egy angyal önéletrajzai - Jelenkor Kiadó könyveit mutattuk be.
augusztus 15. - Kibeszéletlen történetek
A műsorban Johanna Adorján: Exkluzív szerelem - Park Kiadó; Pataki Éva: Ami elveszett. családregény - Athenaeum Kiadó; Bernhard Schlink: A felolvasó - Ulpius Ház könyveit mutattuk be.
augusztus 1. - Szerelem
A műsorban Orosz Dénes: Poligamy - Nyitott könyvműhely; Guillaume Musso: Ott leszel? - Ulpius Ház; Alice Munro: Egy jóravaló nő szerelme - Park Kiadó könyveit mutattuk be.
július 18. - Személyes történet
A műsorban Horváth Viktor: Török tükör - Jelenkor Kiadó; Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma - Ulpius Ház; Hunčik Péter: Határeset - Kalligram Kiadó könyveit mutattuk be.
július 4. - Utazás ismétlése
június 20. - Utazás
A műsorban Olen Steinhauer: A Turista - Athenaeum Kiadó; Peter Hessler: Két év Kínában. A Jangce partján - Park Kiadó; Spanyol Kulinária - Vince Kiadó könyveit mutattuk be.
június 6. - Nyomozás
A műsorban Tarjányi Péter-Dosek Rita: A Balkán angyalai 1. - Magán kiadás; Jacques Pradel-Luc Vanrell: A kisherceg utolsó titka - AbOvo Kiadó; Csabai László: Szinbád, a detektív - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
május 23. - Szarkazmus
A műsorban Ernie J. Zelinski: Mögöttem a munka, előttem az élet! - Park Könyvkiadó; Jaroslav Hasek: A szerencsétlen rendőrfőnök - Cartaphilus Kiadó; Fehér Béla: Lecsó - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
május 9. - Anekdota
A műsorban Anne Marshall Zwack: Diplomacák nyomában - AbOvo Kiadó; Mary Ann Shaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság - Park Könyvkiadó; Kerékgyártó István: Trüffel Milán avagy Egy kalandor élete - Kalligram Kiadó könyveit mutattuk be.
április 25. - Női írók - írónők
A műsorban Sós kávé. Elmeséletlen történetek - Novella Kiadó; Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó? - Magvető Kiadó; Lovas Ildikó: Spanyol menyasszony. lány, regény - Kalligram Kiadó könyveit mutattuk be.
április 10. - Skandináv krimi
A műsorban Stieg Larsson: Millennium trilógia - A tetovált lány, A lány aki a tűzzel játszik, A kártyavár összedől - Animus Kiadó; Arnaldur Indridason: Távoli hangok, Kihantolt bűnök, Vérvonal - Animus Kiadó könyveit mutattuk be.
március 27. - Közelmúltunk
A műsorban Alain Badiou: A század - Typotex Kiadó; Fajó János: Rögeszméim - eszméim rögei. Hagyományról, kompetenciáról - Vince Kiadó; Ripp Zoltán: Eltékozolt esélyek? A rendszerváltás értelme és értelmezései - Napvilág Kiadó könyveit mutattuk be.
március 13. - Állat az emberben - ember az állatban
A műsorban Münz András: Génficam és más állatéletképek - Ulpius Ház; Ljudmila Ulickaja: Történetek állatokról és emberekről - Magvető Kiadó; Irene M. Pepperberg: Alex meg én. Egy kutató és egy papagáj mély barátságának története, akik együtt fedezték fel az állati intelligencia rejtett világát - Vince Kiadó könyveit mutattuk be.
február 27. - Családregény
A műsorban Nedjelko Fabrio: Város az Adrián - Jelenkor Kiadó; Eva Menasse: Vienna - család ellen nincs orvosság - AbOvo Kiadó; Kader Abdolah: A mecset ura - Nyitott Könyvműhely könyveit mutattuk be.
február 13. - Krimi
A műsorban Patrick Robinson: Mindhalálig - Alexandra Kiadó; Leslie Silbert: A jádesárkány rejtélye - Abovo Kiadó; Polina Daskova: A téboly könnyed léptei - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be.
január 30. - Önéletrajz- önreflexió
A műsorban Vitray Tamás: Kiképzés - Magvető Kiadó; Aczél Endre: amit megírhatok - Alexandra Kiadó; Vágvölgyi B. András: 1989. - tüzijáték - Nyitott Könyvműhely könyveit mutattuk be.
A szerzőkkel készült portré-szerű beszélgetések:
Vitray Tamás
Aczél Endre
Vágvölgyi B. András
január 16. - A fikció és a tényirodalom határán
A műsorban Rita Monaldi és Francesco Sorti: Imprimatur és Cecretum - Nyitott könyvműhely; Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács - Magvető Kiadó; Jonathan Littel: Jóakaratúak - Magvető Kiadó könyveket mutattuk be.
január 2. - Ezotéria - titkos tanok
A műsorban Karafiáth Orsolya: Cigánykártya - Ulpius Ház Kiadó; Thea Sabin: A wiccáról kezdőknek. A modern boszorkányság alapelvei és gyakorlata - Alexandra Kiadó; Yehuda Berg: A kabbala és a szex. A mindenség titkainak felfedezése - Alexandra Kiadó könyveit mutattuk be.
Adásaink 2009-ben
december 19. - Kulináris élvezetek (a hóhelyzet miatt december 25-én délelőtt 10 órakor került adásba)
A műsorban Bereznay Tamás: Mai magyar konyha - Book Kiadó; Andre Dominé: Bor - Vince Kiadó; Váncsa István: 1001 recept - Vince Kiadó könyveit mutattuk be.
December 5. - Életreceptek felnőtteknek
A műsorban Randy Pausch: Az utolsó tanítás - Jaffa Kiadó; Csikszentmihályi Mihály: Az öröm művészete. Flow a mindennapokban - Nyitott könyvműhely; Aronson-Tavris: Történtek hibák (de nem én tehetek róla) - AbOvo Kiadó könyveit mutattuk be.
November 21. - Barátság
A műsorban Fejős Éva: Csajok - Ulpius Ház; Imma Monso: Inkább ne meséld el - Holnap Kiadó; Heller Ágnes: New York nosztalgia - Jelenkor Kiadó könyvek kerültek bemutatásra
November 7. - A radikális gondolkodók
A műsorban Xavier Rubert de Ventos: Minek filozófálni? - Typotex Kiadó; Gerle János: Lechner Ödön - Holnap Kiadó; Polcz Alaine: Befejezhetetlen - Jelenkor Kiadó könyvek kerültek bemutatásra
Október 24. - Képi álom
A műsorban Erik Hornung: Az egy és a sok. Az óegyiptomi istenvilág - Typotex Kiadó; Csordás Dániel: Nocturne. Az éjszakai látogató - Nyitott könyvműhely; Szécsy Margit: Tenger véled - Holnap Kiadó könyvek kerültek bemutatásra
Október 10. - A város
A műsorban Joseph Brodsky: Velence vízjele - Typotex Kiadó; Bacher Iván: Kocsmazaj - Ulpius Ház; Buza Péter: Fürdőző Budapest - Holnap Kiadó könyvek kerültek bemutatásra.
november 15. - Akik nem adják fel
|