Etnóra fel!
Görög Mária

A Civil Rádióban mindig is kiemelt szerep jutott a népzenének és a népzenei hagyományok ápolásának – a rádió stúdióinak otthont adó intézmények is ezt erősítették, hiszen közel tíz éven át a Hagyományok Háza, 2006 óta pedig a Fonó Budai Zeneház biztosít otthont számunkra. Az elmúlt 20 év során a folk és világzene folyamatosan kiemelt helyet kapott műsorstruktúránkban – nem csupán magyar és a Kárpát-medence népzenéjét, kultúráját és hagyományait bemutató műsoraink, ismeretterjesztő programjaink voltak, hanem más kontinensek zenei világával is rendszeresen foglalkozunk. "Etnóra fel!" című műsorunk középpontjában a magyar népzene, táncházmozgalom és hagyományápolás áll. A műsor célja, hogy bemutassa azokat a népzenészeket, zenei produkciókat, táncházakat és fórumokat, amelyek meghatározzák a magyar etno zenei világot, valamint a fiatal, kezdő, még kevésbé ismert, de tehetséges formációkat. Műsorunk a Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla Program támogatásának keretében készül.




 

Etnora Fel ! 2017.04.03.-i adása, vendégünk a Csík Zenekar    Etnora fel!


 Etnóra Fel ! 2017.05.08.-ai adása, vendégünk Móra Gabriella   Etnora fel!

 


Etnóra Fel ! 2017. 05. 15.-ei adása, vendégünk Fehér Viktor
a Kerekes Band dobosa
 Etnora fel!

 

 

 

 

 


 

 Etnóra Fel ! 2017.05. 22.-ei adása, vendégünk Bergics András, a Pásztorhóra hegedűse 

Etnora fel!

 

 

 

 

   

 


 

  Etnóra Fel ! 2017.05.29.-ei adása, vendégünk az Etnorom

Etnora fel!

  

 

 

 

 

 


 

 Etnóra Fel ! 2017.07.10.-ei adása, vendégünk az Arató Zenekar


  some_text                

                                                            

 

 

 

  


 

   Etnóra Fel ! 2017.07.17.-ei adása, vendégünk Líber Endre 

some_text


 

 

 

 

   

 


 

 Etnóra Fel ! 2017.07.24.-ei adása, vendégünk Eredics Gábor

some_text

 

 

 


 

 

 

 


  Etnóra Fel ! 2017.07.31.-ei adása, vendégünk a Ciráda Zenekar

some_text

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 Etnóra Fel ! 2017.08.07.-ei adása, vendégünk a Fonó Zenekar

some_text

 

 

 

 

 

  

 


 

Etnóra Fel ! 2017.08.21.-ei adása, vendégünk Agócs Gergely

 

 

 

 

 

 

 

 

 


  

Etnóra Fel ! 2017.08.28.-ai adása, vendégünk Rosonczy Kovács Mihály

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

Partnereink :

Hagyományok Háza

Fonó Budai Zeneház