Kemény kötés II. | ||||||||||
|
|
|||||||||
2016-ban új oldalt nyitottam a műsornak, mert az évek során betelt az a hely a honlapon, amit a számítógépes guruk annak idején erre a célra létrehoztak. Természetesen folytatódik a műsor, csak éppen Keménykötés II. címen tudja meghallgatni. Hajós Vera vagyok, a Keménykötés szerkesztő-műsorvezetője, 2009 óta. A műsor egy-egy könyvről többet szeretne megmutatni, mint ami ajánlás a fülszövegekben lenni szokott. Beszélgetéseket hallhatnak szerzőkkel, fordítókkal, szerkesztőkkel a könyv keletkezésének történetéről, saját élményükről a művel való találkozáskor. Egy-egy alkalommal 2-3 könyvről esik szó, amiknek a témája, stílusa nagyon is eltérő. Mégis találtam valami közöset bennük. És ez a művek tárgya, vagy az én asszocációm.
május 27 - Ellenállás
A műsorban Feszty Árpádné Jókai Róza: Akik elmentek... - Szépmíves Kiadó; Erdős Renée: A nagy sikoly - Szépmíves Kiadó; Vallomás a csodáról. Csinszka naplója - Szépmíves Kiadó könyveit mutattuk be. A műsorban Jim Al-Khalili - Johnjoe McFadden: Az élet kódja. Titokzatos kvantumok - Libri Könyvkiadó; Deneis Guedj: A papagájtétel - Typotex Kiadó; Kovács Mónika szerkesztette: Társadalmi nemek. Elméleti megközelítések és kutatási eredmények - ELTE Eötvös Kiadó könyveit mutattuk be. A műsorban Erdős Virág: Világító testek. 100 kis budapest - Magvető Kiadó; Kristian Bang Foss: A halál Audival jár - Park Könyvkiadó; Darvasi László: Taligás - Magvető Kiadó könyveit mutattuk be. A műsorban Cynthia Swanson: Nővérek könyvesboltja - GABO-Akkord Kiadó; Homonnay Gergely: Puszi, Erzsi - Libri Kiadó; Kun Árpád: Megint hazavárunk - Magvető Könyvkiadó könyveit mutattuk be. A műsorban Matt Haig: Miért érdemes életben maradni? - Park Könyvkiadó; Steven Pressfield: Az afgán hadjárat - Partvonal Kiadó; Erdész Róbert: My words. Colossus - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be. A műsorban Novák János: A csellós kolibri - AbOvo Kiadó; Meelis Friedenthal: Méhek - Scolar Könyvkiadó; Kepes András: Világkép - Libri Kiadó könyveit mutattuk be.
A műsorban Matt Bendoris: Gyilkos üzenet - Gordon Kiadó; Tímár Gábor: Isteni igazság - Athenaeum Kiadó; Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája - Magvető Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
Adásaink 2016-ban: A műsorban Sofi Oksanen: Norma - Scolar Kiadó; Paulo Coelho: A kém - Athenaeum Kiadó; David Grossman: Egy ló besétált a bárba - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be. A műsorban Bánó Attila: 44 meghökkentő eset a magyar történelemből. Becsület - Athenaeum Könyvkiadó; Soltész Béla: Hátizsákkal Braziliában. Kalandos útikalauz Riótól az Amazonásig - Európa Könyvkiadó könyveit mutattuk be. A műsorban Nicolas Barreau: A világvégén megtalálsz - Park Könyvkiadó; Charles Fenyvesi: Szellemidézés - Európa Könyvkiadó; Irvin D. Yalom: Terápiás hazugságok - Park Köynvkiadó könyveit mutattuk be. a műsorban Stibbe: Szeretettel, Nina - GABO Könyvkiadó; Cserháti Éva: Palackposta - GABO Könyvkiadó; Chaja Polak: Salka - Park Könyvkiadó könyveit mutattuk be. október 16. - Felnőtté válás október 2. - Kutatás
A műsorban Steve Biddulph: Férfilét - Partvonal Kiadó; Elizabeth Berg: Sorsok szőttese - General Press Kiadó; Ian McEwan: A gyermektörvény - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be. augusztus 7. - Determinált életek A műsorban Simon Róbert: Politika az iszlámban. A muszlim társadalom anatómiája - Corvina Könyvkiadó; Joris Luyendijk: Vakrepülés. Hogyan vezeti a világot újabb válságba a pénzügyi elit? - Corvina Könyvkiadó; Jens Ivo Engels: A korrupció története. A korai újkortól a 20. századig - Corvina Könyvkiadó könyveit mutattuk be. A műsorban Sebastian Fest - Alexandre Juillard: Nem király és nem Isten - Messi - Gabo Kiadó; Komáromi Ressl János: Ráckerti orgonák - Nap Kiadó; Száraz Miklós György: Apám darabokban - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be. A műsorban Elizabeth Gilbert: Big magic - Kreatív élet, félelem nélkül! - Partvonal Könyvkiadó; Rudi Westendorp: Öregség öregedés nélül - Hosszú élet és vitalitás - Libri Könyvkiadó; Prof. Steve Peters: A csimpánz paradoxon - A magabiztosság, a siker és a boldogság programja - Park Könyvkiadó könyveit mutattuk be. A műsorban Hyeonseo Lee és David John: A lány hét névvel. Szökésem Észak-Koreából - Libri Könyvkiadó; John Williams: Stoner - Park Könyvkiadó; Centauri: Jákob botja - Magvető Könyvkiadó könyveit mutattuk be. A műsorban Roboz Léna: Balkán árnyai - Athenaeum Kiadó; Renée Knight: Cáfolat - Gabo Kiadó; John le Carré: The night manager. Éjszakai szolgálat - Agave Könyvkiadó könyveit mutattuk be. A műsorban Frank Schätzing: Breaking news. A Saron-merénylet nyomában - Athenaeum Kiadó; Amanda Vail: Hotel Florida. Igazság, szerelem és halál a spanyol polgárháborúban - Park Kiadó; Kakuk György: El Camino de Balkan. Menekültként a Nyugat-Balkánon és a Közel- Keleten - Athenaeum Kiadó könyveit mutattuk be április 3. - Középpontban a nő A műsorban Lola Lafon: A kis kommunista, aki sosem mosolygott - Libri Könyvkiadó; Jannah Loontjens: Talán bizony mégsem - Typotex Kiadó; Colm Tóibin: Mária testamentuma - Park Könyvkiadó könyveit mutattuk be. március 20. - A Duna vonzásában A műsorban Fucskár Ágnes-Fucskár József Attila: Várak Magyarországon - Alexandra Könyvkiadó; Nick Thorpe: A Duna. Utazás a Fekete-tengertől a Fekete-erdőig - Scolar Kiadó; Magyarósi Csaba-Szűcs Ádám: Egy hét a városban - Alexandra Könyvkiadó könyveit mutattuk be. március 3. - Szebb lesz tőle az élet A műsorban Jens Johler: A világ hangolása. Bach ifjúsága - Typotex Könyvkiadó; Vétek György - Rosenstein Róbert: Sörkönyv - Corvina Kiadó; Giles Kime: A bor titka. A bor világa egy bennfentes szemével - Scolar Könyvkiadó könyveit mutattuk be. A műsorban Richard Parkinson: Az egyiptomi hieroglifák zsebkönyve - Partvonal Könyvkiadó; Elif Shafak: Az isztambuli fattyú - Európa Könyvkiadó; Edward Rutherfurd: Párizs - Alexandra Könyvkiadó könyveit mutattuk be. február 7. - Valahová tartozás A műsorban Tish Jett: Mindig sikkesen! A francia nők titka a szépségről, a stílusról és a jó közérzetről - Partvonal Kiadó; Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz - Európa Könyvkiadó könyveit mutattuk be. A műsorban Ian McEwan: Mézesmadzag - Scolar Könyvkiadó; Sjón: A cethal gyomrában - MAgvető Köynvkaidó; Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink - Európa Könyvkiadó könyveit mutattuk be. A műsorban Nathan Filer: A zuhanás sokkja - Scolar Könyvkiadó; Leon Uris: A királynő törvényszéke - Partvonal Kiadó; Roman Szencsin: A Jeltisev család - Európa Könyvkiadó könyveit mutattuk be. augusztus 7. Determinált életek
A műsorban Jaroslav Rumpli: Gabonakörök. A death metal rövid története - Typotex Kiadó; Richard Harvell: A kasztrált - Typotex Kiadó könyveit mutattuk be. július 10. Titkok 3. A műsorban Katherine Pancol: A krokodilok sárga szeme - Park Könyvkiadó; Brigitte Riebe: A három grácia - General Press Könyvkiadó könyveit mutattuk be.
október 2. - Kutatás A műsorban Kamel Daud: Új vizsgálat a Meursault-ügyben - AbOvo Kiadó; John Kampfner: Gazdagok. A pénz, a siker és a hatalom 2000 éves története - Partvonal Kiadó; Závada Pál: Egy piaci nap - Magvető Könyvkiadó könyveit mutattuk be.október 2. - Kutatás A műsorban Kamel Daud: Új vizsgálat a Meursault-ügyben - AbOvo Kiadó; John Kampfner: Gazdagok. A pénz, a siker és a hatalom 2000 éves története - Partvonal Kiadó; Závada Pál: Egy piaci nap - Magvető Könyvkiadó könyveit mutattuk be.a műsorban Ann O'Loughlin: Bálterem kávézó - Alexandra Könyvkiadó; Gerlóczy Márton: Mikecs Anna Altató - Scolar Kiadó; Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok - Alexandra Könyvkiadó könyveit mutattuk be. január 21. - Az emberi lélek a műsorban Gerevich József: Múzsák és festők. Teremtő vágyak 2. - Noran Libro Kiadó; Allan & Barbara Pease: A válasz. A teljes élet titka - Libri Kiadó; Bánki György: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról - AbOvo Kiadó könyveit mutattuk be. Adásaink 2017-ben: november 12. - Élet-sors A műsorban Luana Lewis: Ne felejts el - General Press Kiadó; Egressy Zoltán: Júlialepke - Európa Könyvkiadó; Nicholas Spark: Engem láss! - General Press Kiadó könyveit mutattuk be. október 29. - Otthon A műsorban Háy János: Otthonunk könyve - Európa Könyvkiadó; Sarah Lark: A tűzhegy legendája - General Press Kiadó; Guzel Jahina: Zulejka kinyitja a szemét - Európa Könyvkiadó könyvei jelentek meg. október 1. - Meglepő A műsorban Afonso Cruz: Virágok - Typotex Kiadó; Lauren Groff: Vágy és végzet - Libri Könyvkiadó; Laura Lindstedt: Oneiron. Fantázia a halál utáni percekről - Scolar Kiadó könyveit mutattuk be. szeptember 17. Ránézés A műsorban Tom Clancy: Krízis - Partvonal Kiadó; Gabriel García Márquez: Utazás Kelet-Európában - Magvető Könyvkiadó; Vida Gábor: Egy dadogás története - Magvető Könyvkiadó könyveit mutattuk be. szeptember 3 - Politika az irodalomban A műsorban Frederic H. Fajardie: Így jár minden politikus bűnöző - Athenaeum Kiadó; Philip Roth: Amerikai pasztoral - Európa Könyvkiadó könyveit mutattuk be. augusztus 20. Remények és csalódások A műsorban Szofija Andruhovics: Felix Austria- Typotex Könyvkiadó; Princess Michael of Kent: A szerelmes királynő. Négy ország uralkodója - Libri Könyvkiadó könyveket mutattuk be. |
|
|||